Referencia

Ménesünkről megjelent írások

Somlai Tamás

Sári Viktor

A visszakapott csodák – Kati és Dada

A lovakrul beszélgettünk dr. Szabó Lajossal – Lovas Élet 2002


Kisbéri félvér ló szerzett VB bronzérmet

Aki sokat tett a magyar lovak tenyésztéséért

 

 

Sári Viktor

1968-tól a Budapesti Honvéd Sport Egyesületben előbb gyermek, ifjúsági, majd 1977-től hivatásos lovasként. Lovas pályafutásom legkedvesebb és legeredményesebb lova “Mihaszna” (NimbuszXX – Madár vf. BoarioXX után) volt. Tenyésztette dr. Szabó Lajos. 6 évesen vettük a budapesti versenypályáról 1977-ben. 1978-ban már az országos bajnokságon indultam vele. 1980-ban az OB 160cm-es nehézosztályú díjugratásában a döntőben IV., Pozsonyban nemzetközi versenyen 160cm-en, a Nemzetek Díjában III. voltam. Nemzetközi és hazai versenyeken a legtöbb esetben díjazott helyre kerültem. “Mihaszna” nagyszerű küzdő és együttműködő ló volt, mindig biztosan lehetett rá számítani.

Somlay Tamás

somlay_tamas

1972-2002-ig voltam a Budapesti Lovas Klub hivatásos lovasa. Legkedvesebb lovam “Kisfiú” (IrhaXX – Kislány, ap. Hírmondó), tenyésztette dr. Szabó Lajos. Hazai és nemzetközi versenyeken több első díjat és helyezést nyertünk. Magyar bajnokságban, a 3 napos verseny 160cm-es nehézosztályú díjugratásnak döntőjében 2. helyezést értem el. A versenyben 45 ló indult, a döntőbe 10 került. Én két lóval szereztem jogot a döntőben az indulásra, a mezőhegyesi “Aurórával” és “Kisfiúval”, miután a döntőben csupán egy lóval lehetett indulni, a “Kisfiút” választottam, amellyel ezüstérmes (II.) helyezést értünk el. “Kisfiú” rendkívül intelligens, hűséges küzdőtárs volt, soha nem hagyott cserben.

A visszakapott csodák – Kati és Dada

katiesdadaEgy csodálatos nő megindító története, aki a szörnyű kórt hihetetlen erővel és életigenléssel hagyta maga mögött.

Lovas családból származik és ló közelében is nőtt fel, népes társaságban 3 lánytestvérével.

Édesapja állatorvosként dolgozott, így nem is csoda, ha a génekben hordozták a lányok a négylábúak szeretetét.

Gyermekkorában is sok időt töltött az imádott lovak között, nosztalgiával mesélve, hogy anno nem számított a „hogyan” csak a cél és az akarat. Így nem egyszer édesanyja kerékpárjával tette meg az utat a családi háztól a lovardáig, de mivel a bicikli nem az ő mérete volt, kislány létére így végig a pedálon állva kényszerült legyőzni a több kilométeres távot.

Nővé cseperedvén az élet teendői elszólították a minden napos ló közelségtől. Egy éve megkeresett, hogy ügyes kislányával segítsek megszerettetni ezt a csodálatos sportot. Az oktatások után gyakorta beszélgetésbe elegyedtünk, s így kiderült, hosszú évek óta nem ült lovon, s most már nem is ülhet, hiszen a szörnyű kór küzdelmében egy olyan műtéten esett át, amitől nem tudja teljes értékűen és erővel használni az egyik vállát, karját, így meg sem próbál újra nyeregbe szállni.

Nem kellett sokáig győzködnöm, hogy legalább futószáron az érzés kedvéért próbáljon újra lóra ülni. Szavakkal vissza nem adható az öröm ami az arcán volt ezekben a pillanatokban. Talán mint egy kisgyermek aki a régen látott legkedvesebb játékát tarthatja újra a kezei között. Alkalmat alkalom követett, s Kati egyre erősebben és bátrabban a végén egészen a tereplovaglásig merészkedett velünk. Azóta a csapatom egyik meghatározó tagja s hosszú, egész napos túrák résztvevője.

Bevallom, mindig gyönyörűséggel tölt el ha titkon Rá és édesapja által tenyésztett lovára, Dadára nézek, hisz az erő, a hit és az akarat diadala Ő, a legszebb példa, hogy mennyit kibírunk és akármekkora megrázkódtatás ér is bennünket, ló hátán mosolyogva, nyeregből szemlélve új értelmet kaphat a világ!

A „lovakrul” beszélgettünk dr. Szabó Lajossal – Lovas Élet 2002.

Névjegy:

DR.SZABÓ LAJOS

69 éves, nős, négy felnőtt leánygyermeke van.

Nyugdíjas állatorvos, gazdálkodó.

Az első szabadon választott parlament képviselője (1990-1994).

Negyven éve ismert a hazai lovas-világban.

Hogyan kötött barátságot a lovakkal?

Mivel Állatorvos-tudományi Egyetemet végeztem, érthető, hogy közel állt hozzám a lovas téma. Amikor ’57-ben végeztem, épp megszűnőben volt a magángazdaság, és sajnos sok ló áldozatul esett a kolhozosításnak abban az időben. Én nagyon sajnáltam a történtek miatt áldozatul esett lovakat, de nem sokat tehettünk. A politika eldöntötte, nem kellenek a lovak, ott a gép. 1962-ben, hogy mentsük a menthetőt, megalakítottuk a Hódmezővásárhelyi MEDOSZ SE lovas szakosztályát. SRANKÓ Ferenc barátom lett az elnök, én pedig a titkár. Szervező feladatokat kaptam. Versenyeket rendeztünk főleg a síkversenyek voltak látogatottak.

Mi volt ennek az oka?

Hódmezővásárhely-Orosháza-Békéscsaba térségében több ismert lótenyésztő élt abban is időben. Telivéreket, magas félvéreket tartottak, és eljöttek a versenyeinkre. Ezek a versenyek olyan lehetőségek voltak, hogy annak a néhány magánembernek a lova megméretkezhetett az állami gazdaságok, TSZ-ek lovaival, sőt nyerni is tudtak, mert mi nem manipuláltuk a versenyeinket, az nyert, aki a legjobb volt, és nem az számított, hogy melyik ló kié. Ma is emlékszem, amikor LÁZÁR Lajos, meg JANKÓ Béla lova nyert. Micsoda ünneplést csaptunk! Úgy éltük meg, hogy ezek a lovak legyőzték a kommunizmust. Ezen élmények hatására 1966-ban vettem meg az első lovamat, helyesebben csikót, és azóta, megszállottként tenyésztem és versenyeztetem lovaimat ugró- és galoppversenyeken.

Milyen sikerrel?

Változó. Volt, amikor jól ment, volt, mikor nem. Most, az utóbbi években nem olyan intenzitással veszek részt, de azért ettől a szenvedélytől nem tudok szabadulni.

Úgy tudom, ön egy páratlan dolgot is megvalósított élete során….

Valóban. 1971-ben megalakítottam a hódmezővásárhelyi ÁFÉSZ Lótenyésztő Szakcsoportot, hisz versenyeink hatására megszaporodott a magánkézben lévő lovak száma, és vidéken is érdeklődés mutatkozott a versenyek rendezése iránt. Egy szó, mint száz, valamiféle szocialista köntöst kellett adni ennek az egész megtűrt tevékenységnek, a lótartásnak, így született az említett szakcsoport.

Mi volt a céljuk ezzel?

Szinte az egész országot behálózóan összefogta ez a szervezet a magánlótartókat, mindenki itt volt nálunk tag – ABONYI IMRÉtől BÁRDOS GYÖRGYön át BALCZÓ ANDRÁSig. Kedvező értékelési lehetőséghez jutottunk – helyesebben a tagjaink – ezen szervezeti formán keresztül. Korábban a TERIMPEX 35 000 Ft-ot adott egy-egy külföldre értékesített ló után, rajtunk keresztül a AGRÁRIA bábolnai külker iroda bonyolításában 70-80 000 Ft-ot, vagyis a teljes vételárat a tenyésztő, tartó kapta meg. Ez nem rossz pénznek számított a ’70-es években.

Hány tagot számlált az ÁFÉSZ Szakcsoport?

A Lótenyésztő Szakcsoport taglétszáma a ’70-es évek végére elérte a 600 főt! Az ország szinte minden részéből voltak tagjaink.

E kis kitérő után visszakanyarodva, Ön milyen lovakat tartott, tart?

A már említett csikó kétévesen került a sportba. Síkversenyben indítottam, félvérversenyen – mert abban az időben volt telivér- és félvérverseny is. 5-6 éves korában fedeztetésre került, megmaradt a csikója, majd jött további két kanca, egy félvér, a Margit és egy telivér, a Döbörgő. Bármilyen hihetetlen, ma is ezeknek az utódai találhatók az állományomban.

Mint tenyésztő, milyen tenyésztői elveket vallott?

Mindig igyekeztem, hogy a magyar lóra jellemző szilárdságot az utódokban is megtaláljam. A tetszetős, szép küllemét és intelligenciáját megtartva, elsősorban kiválogatással és cseppvér-keresztezéssel javítani az ugróképességét. Az elmúlt négy évtizedben elsősorban angol telivér méneket és annak megfelelő félvér méneket is alkalmaztam tenyésztés során. Mára – szerénytelenség nélkül mondhatom – kialakult a leginkább a kisbéri fajtához közel álló, egységes állományom.

Mennyi a jelenlegi létszám?

Ne is kérdezze, mert több van, mint kéne! – 16 kanca és mintegy 42 utód.

A tenyészkancák mi alapján kerülnek kiválasztásra?

Nálam csak a sportkipróbálás után került tenyésztésbe, nem a papír alapján.

Meddig működött az ÁFÉSZ Lótenyésztő Szakcsoport?

Egészen 1992-ig. Az ekkor született törvény értelmében oka-fogyottá váltak a szakcsoportok, jöttek helyükbe a tenyésztői egyesületek, szabaddá vált demokratizálódó világunkban a szabadon szerveződés. Az említett szakcsoportok történelmi küldetése befejeződött. Amíg működtünk, a politikai elit eltűrte, a szakma örömmel fogadta, hisz remek lovakat küldtek fel tagjaink a pályára. Volt olyan év, hogy 60-70 is futott lovainkból a galoppon, és ugróversenyeken sem vallottak tagjaink lovai szégyent, és rajtuk keresztül sok jó ló került ki eladásból az országból.

Melyek azok a tapasztalatok, melyekre fel szeretné hívni az utódok figyelmét?

Úgy gondolom, ezzel ők is tisztában vannak. A lótenyésztés „hosszú üzem”, itt gyors sikerre senki ne számítson, ez itt nincs biztosítva. Csak a céltudatos, következetes és kitartó munka hozhat eredményt. Annak, hogy ma Magyarországon nincsenek nagy eredményű egyedek – kivétel azért akad – , sok összetevője van: tenyésztés, ló-kiképzés, lovas-kiképzés, edzőkérdés, versenyrendszer, állategészségügy, takarmányozás. Ez mind megérne egy-egy fejezetet. Egy szó, mint száz, mint ahogy azt már Széchenyi István is megírta: „A lótenyésztés több generációs vállalkozás”.

Baranyai

Lovasélet 2002/3