Dr. Szabó Lajos rangos elismerést kapott

Forrás: Fogathajtohirek.hu, Őrdöngösi ménes, 2013.06.27

Rangos elismerés

Dr. Szabó Lajos rangos elismerést kapott

“A Magyar Lóért Díjjal” ismerték el
a hódmezővásárhelyi állatorvos és lótenyésztő munkáját

A Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége “A Magyar Lóért Díjat”  adományozott dr. Szabó Lajosnak a magyar lótenyésztés nemzetközi hírnevének ápolása érdekében végzett kiemelkedő tenyésztői munkája elismeréséül.

Az elismerést dr. Mihók Sándor, a a Magyar Lótenyésztők Országos Szövetségének elnöke adta át májusban a Herceghalmon tartott éves közgyűlésen.


Dr. Szabó Lajos és Tangó

Dr. Szabó Lajos 1962-ben alapított Őrdöngösi Méneséből az elmúlt több mint 50 évben kikerültkisbéri lovak magas szintű hazai és nemzetközi ugró- és fogatversenyeken szerepeltek eredményesen. Dr. Szabó Lajos tenyésztői munkáját már korábban is több rangos díjjal ismerte el a szakma:

  • Kisbéri és Gidrán Lótenyésztő Szövetség: Aranykoszorús  Lótenyésztő
  • Csongrád Megyei Lovasszövetség: Életműdíj
  • Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület: Tenyésztői Nagydíj

Legeredményesebb lova Tangó (2002. évi pej herélt), akivel az olasz Cristiano Cividini 2010-benegyéni harmadik helyezést ért el az Egyesfogathajtó Világbajnokságon.


Tangó (2002. évi pej herélt)

Dr. Szabó Lajos a díjátadást követően így nyilatkozott: „Nem tudtam erről a számomra megtisztelő elismerésről, kitüntetésről, és nem számítottam ilyen rangos elismerésre ezért meglepett, de jól esett, örömmel és hálával fogadtam.”

 

2013.06.27. Forrás: Fogathajtohirek.huŐrdöngösi Ménes

 

Hozzászólások lezárva.